" És az a hang,amelyet az égből hallottam,ismét szólt hozzám,és ezt mondta: Menj el, és vedd azt a nyitott könyvet,amelyen a tengeren és a földön álló angyal kezében van. "                                                                    (Mennyei jelenések10-11/8.)

Ezeket a sorokat olvastam fel a bibliából mert itt nyilt ki amikor édesanyám meghalt.2010.08.09.-én.Rákos volt.

Anyu egyszer mesélte,hogy volt halálközeli élménye.Ő amidozofen érzékeny volt de valahogy mégis belenyomták az amidozofenes indjekciót.És hát apám pont utolsó pillanatban ért vissza vele a korházba. Anyu azt mesélte,hogy látott valami nagy fényt és magát az asztalon. Látta az orvosokat,látta mit csinálnak és hallotta mit mondanak.

Sose hittem a halálon túli életben.Azóta is keresem anyut ,de nem találom. Viszont az érzékelőim valahogy nyitottak érezni bizonyos dolgokat. Nem beszélek erről szinte senkinek mert aki tudja az se hiszi el.

Néha érzem,hogy nem vagyok egyedül,látok néha árnyékokat -de hát biztos csak képzelődök. Eme fura érzést valahogy mindig magammal viszem akárhol vagyok. Más város más közeg más lakás. A negatívan nagyon érzem.

Mielőtt anyu meghalt és többször is jártam fel Pestre,ahol laktak hugomnak mondtam,hogy a lakásban érzek valami nagyon negatívat. Kiderült, hogy érzékelői neki is kifinomultak és talán örült is neki, hogy volt aki nem nézi hülyének.

Aznap mikor anyu meghalt valami nagyon megnyugtató szeretet árasztotta el a lakást. Üres volt de mégis nyugalom szigete volt érezhető. Soha nem éreztem még ilyet azóta se. Mintha egy teljesen más világot és egy olyan önzetlen határtalan szeretetet éreztem a levegőben amire ember nem képes.

Akkor mégis van élet a halál után?

Mert akkor épp ott a lelkem majd szét szakadt a fájdalomtól mégis határtalan nyugalmat is éreztem.

Egy vers anyunak aznap:

Még illatod oromba érzem,

Látom magam előtt félig élettelen tested,

Hallgatom minden lélegzet vételed,

Nyitott szemed talán még lát engem.

Megnyugodva fekszem melletted,

Fogom még meleg kezedet,

Lassan elmész már érzem,

Még a gondolatától is félek.

De tudom megváltás ez már neked,

Így nyugalom önti el lelkemet,

Mégse hiszem, hogy már nem létezel,

Gyere vissza kérlek!

Isten nyugosztaljon békében!

Tudom,hogy élsz,

tudom,hogy létezel,

tudom,hogy tested,

már porrá lett.

Tudom,hogy lelked,

elment a fénybe,

tudom,hogy nézel,

érzed mit érzek.

De képtelen vagyok felfogni. Nem lehet,hogy álmodom csak? Nem lehet, hogy az ágyadba horgolod a kisunokád nadrágját? Nem lehet,hogy csak egy kis időre mentél el?Mért nem mondtad ki soha mit érzel? Mért nem mondtad soha,hogy szeretsz?Mért voltál sokszor ellenséges velem? Mért kellett pont neked elmenned?

Oldal: Van élet a halál után?
Való élet - © 2008 - 2024 - csarnaykrisztina.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat